Kézilabda
Fekete Bozsana
MTK legendárium | 327. rész
Az MTK-alapító, Szekrényessy Kálmán élete. „Szekrényessy Kálmán szerelmei.” „A füredi Anna bálon kezdetű dal születése.”
1880 telét a német hadvezetés központjában, Berlinben töltötte, hol csillapíthatatlan szerelmét (Vajda stílusát idézve) versbe öntötte:
A messze távolban
A múltakon elmerengve
Sötét bús téli alkonyon,
Ah, mily gyakorta gondolok rád,
Egyetlen édes angyalom!
E nagyvilág már nem világom,
S a kényszer mégis hozzá fűz,
Azért a sürgő néptömeg most
– Előbb nem így volt – messze űz.
Lehangol itt a kábító zaj,
Feszéjez már a csillogás,
Csak álfény az, nyomort takargat,
Hazug szép álca, semmi más.
Feléd röpülnek gondolatim,
S körülötted csaponganak.
Ah! Oly merészek óhajtásim,
Mert téged bírni vágyódnak.
Az utcazaj fölzúg szobámba,
Ez álmaimból fölriaszt
Kétes jövőm elém tolong, s ah!
Szememből bús könnyet fakaszt.
S míg arcomon a könny leperdül,
Oly mélyen, ah! Átérezem:
Hogy bűvkörödön túl, világ, lét,
Minden megszűnik énnekem!
Berlin, 1880. december 10.
1881 májusa még Itáliában találja, hol látogatást tett atyja tisztelőjénél, az agg Kossuth Lajosnál, honnan rózsát hozott kedvese számára: A kertbe leérvén az illatos rózsabokrok egy virágát téptem le emlékül – vigyem annak, akit legjobban szeretek – mondá Kossuth.
A külországokban tett vezérkari küldetést utóbb gyógyfürdőkben eszközölt pihenés váltotta fel, hol harctéri sebesüléseit kezeltette. Lelki vívódásai azonban itt sem csitultak, sőt erősödtek. Szüntelen magát hibáztatta túlzott büszkeségéért s néha határozottan úgy érezte a túlzott öntudat helyett a leány kezéért „kellett volna könyörögnöm. Úgy van! Esdeklenem kell vala – csakhogy nem volt bátorságom, mert nőmnek bármi csekély kényelmet sem bírnék nyújtani […] mentségemül szolgálhatna, hogy helyemben három közöl ketten bizonyára szintén így cselekedtek volna.”
Idővel belátta, értelmetlen „a messze távolban” búsongani, s többek – így a leány közelében élő Margit húga – ösztönzésére bizakodva tért haza, hogy komolyabb udvarlásba kezdve végül feleségül vegye a leányt, jóllehet nyomasztotta vagyontalansága:
„Ámde csakhamar úr lett fölötte a bizalom, a remény, hogy vagyontalansága dacára szabad lesz közelednie Ameliehoz, és rohanva sietett annak, őt üdvözítő körébe. [Laura], sőt az egész ház szívesen fogadta, [Kálmánt] boldogsága alig ismert határt.”
Gyakori és tisztelt vendége lett ismét a kastélynak, újfent boldog órákat töltve annak falai között. Ugyan az orosz grófnő háttérbeszorításával Kálmán viszonya letisztult lehetett volna Laura iránt, a szerelmet sóvárgó nagynéni Amelie érzelmei azonban nem múltak el, sőt a kapitány megjelenésével fokozódni kezdtek, s amitől tartani lehetett mind féltékenyebbé kezd válni unokahúga (nevelt leánya) iránt s igyekezett kettejüktől távoltartani azaz mindenféle „ürügy alatt elküldeni” a társaságból.
Abban a pillanatban, amikor Kálmán közeledése mind nyilvánvalóbbá kezdett válni, természetszerűleg kerültek szóba a férjjelölt anyagi viszonyai. Szekrényessy – mint javíthatatlan idealista – töretlenül hitt az őszinte emberi érzések felsőbbrendűségében. Ennek megfelelően minden alkalommal bátor szavakkal vázolta megváltozott anyagi viszonyait, melyet azonban – látva Kálmán elegáns körülményeit – Háczkyék nem vettek komolyan:
„Minden alkalomkor, még a tapintatosság rovására is, hangsúlyozta teljes vagyontalanságát, körülményei azonban olyanok voltak, hogy akkor ezen fogalmat („teljes vagyontalanság”) [Laura] családja nem vehette szó szerint.”
